Tanulók csoportos látogatása másként – kol(i)rodalomterápia újra
(Fotó: Pálinkás Melinda.)
2025. december 01-jén, hétfőn újra különleges csoportos látogatás, különleges irodalomterápiás csoportülés zajlott. A Káldor Miklós Kollégiumból ismét jöttek kollégisták hozzám Pálinkás Melinda nevelőtanár kíséretével és szervezésében egy irodalomterápiás csoportülésre. A négy fő kollégista egyike már volt nálam a múltkori alkalommal – igaz, egy év eltelt, de a lelkesedés változatlan maradt. 🙂
(A beszámolómban tekintettel vagyok a csoporttitok megtartására. A képek a részt vevő tanulók tudtával és beleegyezésével készültek.)
A 17 órai zárásra érkeztek, így zavartalanul tudtunk beszélgetni a gyönyörű olvasóteremben. Nagyon tetszett nekik a helyszín, így egy rövid könyvtárbemutatással zártam a beszélgetésünket. Az olvasótermen túl bekukucskáltunk a zeneműtárba is. A látott olvasói terek hangulata annyira elvarázsolta őket, hogy felvetettem, egy csoportos könyvtárlátogatásra, épületsétával, jöjjenek vissza. Mivel kollégiumi program, nagyobb szervezést igényel, de nincs lehetetlen. 🙂
Az elején, miután körbeültük az ovális nagy asztalt, elmondtam nekik gyorsan, mire is vállalkoztak, valamint átvettük a csoportszabályokat. Ezt a kezdő kör követte.
A kezdő körben a 2009-es Paulo Coelho naptár (Kihívás fantázianéven jelent meg) kivágatait hívtam segítségül, hogy aktuális hangulatunkat könnyebben át tudjuk adni egymásnak. A képeken látható a kis segédem is, most is eszembe jutott magammal hozni. Ez a kis plüss krokodil (szerintem legalábbis az, de a részt vevő kollégisták szerint is krokodil) kézbe vehető, szorongatható, nyunyorgatható, hogy akinek szüksége van rá, nyugodtabban tudjon jelen lenni. Mint a képeken látható, egyikük élt is vele, megtetszett neki.
A kezdő körben volt, aki a kis plüss krokodilt választotta, voltak többen is, akik több képet választottak. Bele is csaptak a lecsóba, már itt komolyan megmutatták, milyen érzelmek, érzések uralkodnak épp rajtuk, kavarognak bennük, ennek nagyon örültem.
(A bejegyzés a kép után folytatódik.)
(Saját fotózás. Igaz, korábbi, de látszik a plüss krokodil és a képek egy része is.)
Ezt követően, valamint miután megtudtuk, kit hogyan szólíthatunk, megismerkedtük közösen a verssel. Hiába kollégiumi/iskolai program, örültem, hogy nem jöttek szóba a hasonlatok, a metaforák, semmi irodalomórás dolog, hanem rögtön elkezdtek a versen gondolkodni. A verset az Itt minden tele van zenével : 35 kortárs cseh költő című kötetből választottam:
SYLVIA FISCHEROVÁ
Szobrok
Sochy
(ford. Polgár Anikó).
Nyugalom, dermedtség,
mindaz, aminek a csodálatába
majd belepusztultak görögök –
ezek a szobrok.
Nem tudnak spenótot enni. Nem látják,
hogy a tükör előtt magadat keresed,
a saját szobrod
belsejét.
A szobrod kérdésekkel teli, és semmit
nem ért.
A motor mozgásba hozza a repülőt,
a gondolatok a testekkel együtt áthelyeződnek,
akár a kitömött bevásárlótáskák.
Amikor összeszeded az erőd,
hogy mozgásba lendülj, hogy elkezdd lassan
szétszerelni
azt a szobrot,
először fényes lakk, aztán
a reggelek és délutánok zengő fatáblája,
az este visszhangjai,
az éjszaka, a csönd –
ez az íróasztalom, a férjem, a gyerekem,
a kamrám, melyben
lakatra zárva
gubbaszt
egy Isten..
(forrás: Itt minden tele van zenével. Budapest, Petőfi Kulturális Ügynökség, 2021. p. 100.)
Nem kellett sokáig várni, hogy eljussunk az önismeret témájához, bár bevallom, ez is volt a célom. Szinte nem volt olyan sora a versnek, ami valakit ne fogott volna meg – igazából az egész vers megmozgatta őket.
Miután a megosztások alábbhagytak, egy kreatív feladat következett. Kértem, hogy írják le, akár versszerűen, akár csak felsorolva, milyen az ő szobruk, milyennek látják saját magukat. Volt, aki ezt rajzolással oldotta meg – ő meg is osztotta, el is mesélte, mit és miért ábrázol a rajz.
(A bejegyzés a kép után folytatódik.)
(Saját fotózás.)
Ezt követően, miután más már nem szerette volna megosztani alkotását, ugyanazokkal a Paulo Coelho naptárkivágatokkal leképezve aktuális hangulatunkat lezártuk a beszélgetést. Pozitív visszajelzést többektől kaptam: hogy közelebb kerültek magukhoz és másokhoz, és hogy lesz min elgondolkodni a csoportülést követően.
A visszajelző kártyákon is kedves visszajelzéseket kaptam, többen kiemelték, hogy jó volt a versválasztás.
Úgy érzem, tudtam nekik egy kicsit adni, egy kicsit segíteni.
Remélem, még találkozunk. 🙂
Juhász István
Vélemények
Hozzászólás küldése