KöltéSzerda // Válogatás Petrőczi Éva legutóbbi verseskötetéből : Kávészünet

KöltéSzerda // Válogatás Petrőczi Éva legutóbbi verseskötetéből

(saját fotózás – a könyv első fülszövegének eleje)

Petrőczi Éva (eredeti neve: Ludwig Éva) (Pécs, 1951. április 7. –) József Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, publicista, a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott egyetemi docense. (forrás) Legújabb, huszadik verseskötete (olvasható a könyv hátsó borítóján) a Varázslat, Zsolnay-tányérral. Ebből olvashatnak most két verset.

Régi nap, régi név

Dánielné Lengyel Laura,
egy régi nap,
s egy régi név
hívogat ma,
megint egy jó, egy igazi
játszási pillanat,
hisz a Kálvin tér, Ráday utca-sarok
szabadtéri, sötétzöldre mázolt
könyves szekere mindig
sok meglepetést tartogat.

Most éppen „Az idegen lány”-t,
egy Dante Kiadó-féle,
szép, portré-címlapos,
bár itt-ott széteső kötésű,
valaha híres lányregényt,
amely – a dedikáció szerint –
1935 decemberében beragyogta
a tizenéves Beleznay Teréz
(ki tudja, él-e még?)
szerény ünnepi napjait,
amelyek fénye így,
egy percre, visszaint.

És hogy szerettem én is
ezt a könyvet, alig tizenkét évesen,
egy kétoldali tüdőgyulladás után
vigasz- és fájdalomdíj volt
minden sora nekem.

Kapucnis kabátban dideregve
először csak a szememmel dédelgetem,

aztán kicsi, helyenként májfoltos,
ráncoska, de „hercig”
gyerekkezembe kaparintom,
és gyorsan megveszem.

(Petrőczi Éva: Varázslat, Zsolnay-tányérral. Budapest, Fekete Sas, 2023. p. 46-47.)

(saját fotózás)

Bonbonosdoboz

Családomnak

Éppen a hetvenkettedik
születésnapomra került
hozzám egy szép, sötétkék,
pávafark-mintával csipkézett
tetejű Stühmer-csokoládésdoboz.

(Szerencsém, hogy megunta
egy régiségbolt poros mélyét!)

Miközben megcsodáltam
épséges-szépséges tetejét
és kék tapasszal gyógyítgattam
itt-ott sebesült szélét,
akár egy véletlen dallam,

átfutott rajtam,
hogy az együtt élő
három generáció több tagja,
1930 táján Gyomán,
e varázsdoboz testvéreit
a kezébe foghatta.

Köztük elsőként akkor
mostani énemmel egykorú,
hetvenkét éves dédikém, Ida
aki, hálószobája sarkában ugyan
oxigénpalack-inassal, de még
mindig szerelmesen,
ügyet se vetve az asztma kínjaira,

így fogadta Gyula dédapámat:
„Már megint Stühmer-bonbonnal
kényeztetsz engem, kedvesem?”

De kaphatta volna e dobozt
akkor még liliomkezű,
ujjait minden szabad percében
Bösendorfer zongoráján röptető

nagymamám, Margit is,
nagyapától, élete Péterétől,
akinek – tudta ezt városuk
zenebolond apraja-nagyja –
aranykoszorús torkában
számtalan dal lakik.

És végül lehetett egy ilyen
„bonbonkunyhó” hétéves
anyámé, Évikéé, aki így
biztatta három esztendős,

sovány-mint-az ujjam
kisöccsét, Petit:
„No, jó, megengedem,
olyan cingár vagy,
ehetsz belőle egy kicsit.”

Ahogy az imént leírtam
„hétéves anyám”,
eszembe jut, hogy épp
százéves lenne ezidén,
augusztus forró hava
tizennegyedik napjának hajnalán.

Igaz, e most kapott,
vénségében is gyönyörű doboz
mindhárom testvére a sok vándorút,
Gyoma-Baja-Budapest-Pécs
között, a maréknyi megmentett batyuból
bizony elkallódhatott, kihullt.

De lám, hozzám most
mégis visszatért,
és Mindnyájukat visszahozta,
hetvenkettedik születésnapomra.

(Petrőczi Éva: Varázslat, Zsolnay-tányérral. Budapest, Fekete Sas, 2023. p. 80-82.)

*

Petrőczi Éva: Varázslat, Zsolnay-tányérral katalógusunkban >>>

Petrőczi Éva még katalógusunkban >>>

összeállította: Juhász István

Vélemények

Hozzászólás küldése