KöltéSzerda // Válogatás Peter Hammerschlag verseiből
(saját fotózás)
A velőtlen költészet
„A német Unsinnspoesie fogalmát talán érdemes a velőtlen költészet kifejezéssel visszaadni: ez a szó valóság érvényének megkérdőjelezésére ugyanúgy rákapcsolódhat (valótlanság ~ velőtlenség), mint az ebből következő, groteszk látásmódnak arra a bukfencező bátorságára, amelyet a nyársat nyelt esztéták az agyvelő nem-megfelelő működésével szeretnek összefüggésbe hozni. Konkrétan a 20. század első felének azon költőire alkalmazom e megtisztelő terminust, akiknek a többnyire apró, zajos és füstös kabarékban megszólalt, polgárpukkasztásból és filozófiából egybegyúrt, okos és játékos versei az Unsinnspoesie-t az angol nonsense poetry méltó rokonaivá avatják.” (1)
– írja Győrei Zsolt.
Peter Hammerschlag (1902-1942)
A nálunk a három közül legkevésbé ismert költő a harmincas évek elejétől vált a bécsi irodalmi kabaré egyik fenegyerekévé. Bécsi zsidó polgárcsaládba született, apja neves fülszakorvos volt. Ifjúkoráról keveset tudni, de 1930-ban Berlinben, a Die Katakombe nevű irodalmi-politikai kabaréban bukkan fel, mérsékelt sikerrel. Vissza is tér szülővárosába, ahol a Stella Kadmon alapította Der liebe Augustin kabaré háziszerzője és konferansziéja lesz. Legkedvesebb játékáról az Így írtok ti juthat eszünkbe: a publikum felvetette szerzők modorában rögtönzött „villámköltészeti” bravúrjai, lírai karikatúrái alapozzák meg a népszerűségét. Produkciói többször kerülnek egy műsorba a már klasszikusnak számító Ringelnatz verseivel. Utóbb más kabaréknak is szívesen dolgozik (ABC im Regenbogen, Stachelbeere, Literatur am Naschmarkt). Politikai közömbösségére jellemző, hogy – jóllehet álnéven – még az Anschluss után is dolgozik, utolsó kabarészövegét a Wiener Werkel nevű, 1939-ben megnyílt német kabaréba írja. Végül mégis elmenekül, ám Belgrádból váratlanul mégis visszatér Bécsbe. Egy zeneszerző barátja bújtatja, de a cigarettáról megfeledkezik. A láncdohányos Hammerschlag állítólag ezért merészkedik ki rejtekhelyéről.
Kényszerűen rövid életében egyetlen kötete sem jelent meg, de auschwitzi meggyilkolása után is harminc évet kellett várni, míg visszatért az irodalomba. Friedrich Torberg író, régi barátja 1972-ben adta ki csupán a verseskönyvét, talán túlzónak ítélhető, már-már a kishitűséggel rokon óvatosságból saját, a verseket finomabbra, szalonképesebbre hangoló változtatásaival. A kilencvenes évek óta viszont több, az eredeti szövegváltozatokat közlő verseskötet, hangzóanyagok, utószavak, tanulmányok munkálnak az újrafelfedezésén, a korabeli folyóiratokban és a hagyatékban megmaradt Hammerschlag-írások egybegereblyézésén. (2)
*
Valódi várlidérc (3)
Ámulj csak rajtam – uhuhú! –
a fellegvár vén szellemén!
Napközben vastag, zöldmohú
falról tartom mint kőuhu
a turistákat szemmel én.
A kapzsi várnagyot – huhú! –
pár fillérrel megvesztegesd,
s bezár a rozsdás kulcslyukú
szellemszobába, hol, juhú,
játszhatsz velem kísértetest!
Fakó lidércfény – releváns?
Vagy mondd, mi kell! Kis lincselés?
Huhú… húzok egy elegáns
halotti leplet, zene, tánc,
s hörgök, ha vonz e csínytevés!
Rosszcsont vagyok, fád, vén, levert.
Miért? Már elfeledtem ezt.
A várnagytól végy bédekert,
s olvasd el, hogyha érdekelt,
huhú! De hogyha vágy epeszt,
s megváltanál – add fel, fiú!
Boszorkány-szemölcs kéne, meg
bitófazsír-hizlalta szú,
szűzlány teje… de ki, huhú,
viselne ily költségeket?
(Keservesen zokogni kezd…)
*
Idős pár (4)
Sétálni mennek. Egymást végtelen
gyöngédséggel a gardróbból kivették.
A nénin megtört már a szép selyem,
a bross is elfakult, de persze nett még.
A bácsin – őszre jár – szalonkabát.
Tán fényesebb, mint volt egy messzi korban.
Agancsfogantyús botra dől. Nahát,
ha összeadjuk, elmúlt – ejnye! – nyolcvan.
A néni lüsztert ölt. Örök darab.
Hátát halcsont fűző szorítja mellig.
Hollótollal díszes, sikkes kalap,
s csak félkezén hord kesztyűt – ahogy illik.
Derű mosolyg nagymamin s nagypapin,
de arcuk sok ránc feketébe vonja.
Körüllengi őket a naftalin,
a múmiák bús, mézgás otkolonja.
És hallani, amint a bot kopog.
Nyomukban fut egy kitömött kutyácska.
Megkerülik a sarki blokkot ott,
a jelszavuk: „Fertályórát csupáncsak!”.
S látják: a Nap hogyan ragyog ma le,
s a szép időt idézik, azt a régit…
Irány aztán a vén gardróbba be,
hol szenderegnek újabb százegy évig.
*
összeállította: Juhász István
__________
(1) A levegő ördögei. Christian Morgenstern, Joachim Ringelnatz, Peter Hammerschlag velőtlen versei Győrei Zsolt fordításában. Balatonfüred, Balatonfüred Városért Közalapítvány, cop. 2024. p. 5. (Előszó – részlet)
(2) A levegő ördögei. Christian Morgenstern, Joachim Ringelnatz, Peter Hammerschlag velőtlen versei Győrei Zsolt fordításában. Balatonfüred, Balatonfüred Városért Közalapítvány, cop. 2024. p. 9-11. (Előszó – részlet)
(3) A levegő ördögei. Christian Morgenstern, Joachim Ringelnatz, Peter Hammerschlag velőtlen versei Győrei Zsolt fordításában. Balatonfüred, Balatonfüred Városért Közalapítvány, cop. 2024. p. 95-96.
(4) A levegő ördögei. Christian Morgenstern, Joachim Ringelnatz, Peter Hammerschlag velőtlen versei Győrei Zsolt fordításában. Balatonfüred, Balatonfüred Városért Közalapítvány, cop. 2024. p. 108-109.
Vélemények
Hozzászólás küldése