KöltéSzerda // Válogatás Horváth Eve verseiből
(Saját fotózás.)
*
ki-ki keresztje
hajnalban a déliben, félreeső helyen, a lépcső alatt cigizek, van még időm
a vonatindulásig. kicsit émelygek, megszólít egy amolyan csavargószerű nő,
bagóval, ha megkínálnám. mondom, hogy nincs túl sok, magam töltöm,
temetésre megyek, ki tudja, mennyire fogy majd. alig pislákolnak a fény
utcából idetartó erők. kérjen valaki mástól, annyian dohányoznak. de én
esküszöm, mondja, miközben elérzékenyül, hogy sohasem kértem, csak
most először, tudja, nincs értelme, hogy éljek. jobb lenne meghalni ma.
á, mért hiszi, válaszolok, a derűt keresse, tessék, kér tüzet is? maga
nyomorultabb, mint én, de a derűt, a viccet talán csak megtalálja,
miért mondana le minden kegyelemről, ami néha adódik. legyen
szép napja, hallja, azzal a kapucnijában mélyen meghajol, hátrálva
elköszön, áldja az eget, én pedig integetek, és vállamra veszem a táskám.
(forrás: Horváth Eve: metasztázisok. Budapest, Kalligram, 2024. p. 17.)
*
maradék remény
ahogy a szél dolgozik: felkapja, viszi, ledobja,
szógörgeteg, ördögszekér, s megáll ott, hol
a tél örök, befagy a száj, gyémántporos, akár
a koponyás ajakbalzsam, amit a webáruházban
láttam. kamalduliak ülik körül a csendet, benéz
az ablakon egy szürke macska. gombolyagot
képzelek, ezüst szálakat, valami hálózatot
a homloküregbe, ahol egy csontbagoly huhog.
szilánkot nyelt az égbolt, ömlik a naplemente,
azután lilára vált, mint bántalmazott asszony arca,
öklében elfér az eltérített járat. nincsen szabad
leszállópálya, inkább keringési zavar, hideg végtagok,
oxigénmaszkos casanova, velencei árvízszelfi után.
persze csak nézek felfelé, egy zúzmarás reggelen,
és az áthatolhatatlan rétegek mögé életet gondolok.
(forrás: Horváth Eve: metasztázisok. Budapest, Kalligram, 2024. p. 30.)
(Saját fotózás.)
stációk a léthez
anya, éhgyomorra írok neked. megint
veled álmodtam, a balatonra készültünk
szilveszterezni, de minden vonatot lekéstünk,
és én futottam, rájöttem valami technikára,
amitől úgy éreztem magam, mint egy olimpikon,
mégsem értelek utol. nagymamához is felugrottam,
hazaengedték a kórházból, beeresztettem hozzá
két kóbor macskát, engem egy kutya üldözött.
anya, olyan nyugalommal veszem tudomásul,
hogy belebújtál a mohákba, lecsapódó pára
vagy, ezer gondolat a fejemben, szívem
szakadtából kiabálok, hogy meghallj, pedig
már azt is érted, amit magamban dünnyögök.
legtöbbször nevetsz, és nem a halotti arcodat
látom viszont, pedig azt hittem, örökké azzal
fogok hadakozni. én terhes vagyok veled,
kihordalak a világba, bennem karattyolsz.
anya, betettem a pirítóst. nemsokára
megreggelizek, megyek tovább az élettel,
teszem a dolgom, legyél rám végre büszke,
ne politizáljunk, már csak az van hátra, ami
előre visz, egy percig se szomorkodj rajtunk.
valahogy nekem is végem szakad majd, naponta
látom az elmúlókat, lábat mosok, pelenkázok,
felvidítok, intim kapcsolatban vagyok a léttel.
látod, szerelmes lettem. nyílnak a hóvirágok,
elszenvedtem magam a fájdalmas csodálkozásig
(forrás: Horváth Eve: metasztázisok. Budapest, Kalligram, 2024. p. 74-75.)
*
fehérzaj
Grímur lapátolja a havat. Vashang. Hófüggöny. Az óembert levetette, egyetlen flaneling,
fején sportos usanka, keze durva, égőpiros. Bemegy a kunyhójába, ő maga építette, kicsike
sparheltbe rakja a hasábokat. Ropog a fa, odakint a hó. Rusztikus vágódeszkán
recseg a hagyma. Különben valószínűtlen csend, a fenyők ágai megadóan szórják
le fehér súlyaikat, és a láthatatlan is bevillan egy percre. Mintha Pilinszky arca ott!
De nem, talán Heine. Grímur az izoláció mestere, most pipára
gyújt, füstjének ritmusa is e mozgó installáció része, ő egy tudatos videómegosztó,
a csend influenszere. Miért esik ilyen jól a tiszta emberi zaj. Aki élő, zajjal jár, írja T.
Nézni sem fontos a felvételt, élvezem, ahogyan csobog a víz egy flakonból a fazékba,
amivel Grímur felönti levesét. Most kimegy a porta elé, nehéz bakancsa koppan, borostás
arccal szétnéz a tájon. Aztán edények zörögnek ismét, párnahuzatba tölt gabonát.
Mintha minden elegáns mozdulattal azt mondaná, így is élhetsz. Már hatmillióan látták.
(forrás: Horváth Eve: metasztázisok. Budapest, Kalligram, 2024. p. 83.)
(2025. június 21-én, szombaton, a Múzeumok Éjszakáján, 19 órai kezdettel Horváth Eve közreműködésével tartok irodalomterápiás csoportülést. A képen egy régebbi ülésen készült fotó lett felhasználva, mely fotón Fodor Ákos néhány haikuja képes formában pihen egy asztalon.)
Önismeretet mélyítő csoportalkalom, amely során a beszélgetésünket, gondolatainkat a helyszínen közösen megismert szöveg indítja el. Előzetes irodalmi tájékozottság vagy tudás nem feltétel.
.
A foglalkozást vezeti: Juhász István
Közreműködik: Horváth Eve
.
Maximális létszám: 15 fő – regisztráció szükséges, valamint karszalaggal lehetséges a belépés.
https://forms.gle/2H4f16Abj5BuJZdx6
.
Időpont: 19:00
Időtartam: 90 perc
Helyszín: MNMKK OSZK Országos Idegennyelvű Könyvtár (1056 Budapest, Molnár utca 11.) nyelvstúdió
Az esemény a Magyar Irodalomterápiás Társaság társszervezésével valósul meg.
.
https://www.facebook.com/events/1070197171645182/
https://moly.hu/esemenyek/biblioterapias-foglalkozas-az-en-b-irodalma-muzeumok-ejszakaja
*
Horváth Eve: metasztázisok katalógusunkban >>>
összeállította: Juhász István
Vélemények
Hozzászólás küldése