KöltéSzerda // Válogatás Eugenio Montale verseiből : Kávészünet

KöltéSzerda // Válogatás Eugenio Montale verseiből

(kép forrása itt)

Eugenio Montale (Olaszország, Genova, 1896. október 12. – Olaszország, Milánó, 1981. szeptember 12.) irodalmi Nobel-díjas olasz költő.

Montale viszonylag keveset írt, négy kötetnyi rövid verset, egy kötet versfordítást, és több prózai fordítást. Verseiben leginkább a modern ember létezésének célját kutatja, de választ nem ad, sőt azt tartja, hogy a költő csak azt tudja, hogy mik nem vagyunk. Több olvasható itt. Valamint a lenti könyvben Lator László is ír munkásságáról.

A NÁDAK FRISS HAJTÁSAI KIBÚJNAK
IL CANNETO RISPUNTA I SUOI CIMELLI
(Kálnoky László fordítása)

A nádak friss hajtásai kibújnak
a derűben, melynek örök a fénye:
szomjas kert tüskés ágacskái nyúlnak
palánkon át a fülledt tespedésbe.

Egy várásban telt óra száll magasba
meddőn, hátáról szürkülő haboknak.
A víz fölött felhőből ágbogas fa
támad, s mint forró hamu, összeroskad.

Távollevő, ó, de hiányzol innen,
még érez a táj szomjú epedéssel:
messze mentél, most hát elhagyja minden
szokott medrét, kiárad, ködbe vész el.

(vers forrása: Eugenio Montale versei [ford. Kálnoky László és Lator László]. Budapest, Európa, 2014. p. 18.)

*

LUCCAI FÜRDŐK
BAGNI DI LUCCA
(Kálnoky László fordítása)

Gesztenyék puffanása
egyesül a patakmorajjal,
s közöttük tétovázva
töpreng a lélek.

Borzongat a korai télnek
hideg szele, míg kihajlok az ablak
párkányán, ahol fagyban éled
hajnalpírja a napnak.

Márványok, ágbogak –
egy szélroham jön,
S árokba a nyílsebes levelek
keringve szállnak.

Eltűnik az utolsó nyáj, ködében
fuvallatának.

(vers forrása: Eugenio Montale versei [ford. Kálnoky László és Lator László]. Budapest, Európa, 2014. p. 55-56.)

*

A NYÁR
L’ESTATE
(Kálnoky László fordítása)

Nem tudja a cserje, hogy épp fölötte húz a
vörös vércse árnyék-keresztje. S a felleg
mit lát? A forrás száz arcot lebegtet,
amíg habot hány.

Talán, ha a pisztráng, árral szemben úszva,
élő ezüstként
csillámlik, visszatérsz a lábam elé, Arethusa,
te halott lány.

Íme a lángpiros váll, az aranyrög,
mit föld vetett ki,
a pezsgő habok fölött ott a balga
káposztalepke, s szálát pók ereszti –

s van, ami átmegy, s van sok más, ami
nem megy a tű fokán át…

Sok élet adja meg egy élet árát.

(vers forrása: Eugenio Montale versei [ford. Kálnoky László és Lator László]. Budapest, Európa, 2014. p. 72.)

(saját fotózás)

TENGERPART
LUNGOMARE
(Lator László fordítása)

Feltámad a szél, hasad a sötétség,
s árnyékod, mely a vékony kerítésre
dől, megborzolódik. Késő magadnak

lenned immár! A pálmáról a cickány
leugrik, a kanócon fut a villám,
iszonyú hosszú pilláin szemednek.

(vers forrása: Eugenio Montale versei [ford. Kálnoky László és Lator László]. Budapest, Európa, 2014. p. 84.)

*

FIESOLEI ABLAK
FINESTRA FIESOLANA
(Kálnoky László fordítása)

Itt, ahol a ruhák növényi selymét
a fondor hajlamú tücsök kirágja,
a kámfor illata nem űzi el még
a molyokat, a könyvek kártevőit,
csigavonalban kúszik a madárka
a szilfára, s lombdíszek közt sötétlik
a mézgás nap. Nem önt el, ó, pirosló
borostyánok, más hő, másféle fény itt!

(vers forrása: Eugenio Montale versei [ford. Kálnoky László és Lator László]. Budapest, Európa, 2014. p. 87.)

*

Eugenio Montale versei [ford. Kálnoky László és Lator László] katalógusunkban >>>

Eugenio Montale további művei katalógusunkban >>>

összeállította: Juhász István

Vélemények

Hozzászólás küldése