Görög könyvajánló – Elena Huzúri regényei
(Elena Huzúri. A kép forrása.)
Elena Huzúri görög író, költő 1981-ben kezdte pályáját. 1995 óta publikál tanulmányokat, recenziókat és esszéket. Később, a 2000-res évek elején kezdett el regényeket írni. Regényeire jellemző, hogy a kollektív traumákról, az olyan megrázó eseményekről ír, amelyek nemcsak egyéneket, hanem egész közösségeket, társadalmi csoportokat érintenek – és hatásuk generációkon átívelően is fennmaradhat. A történetek az emlékezetről szólnak, arról, hogyan éli meg a következő generáció a történelem nehéz időszakait és mit ad át ebből a rákövetkező nemzedéknek.
Huzúri jelenleg újságíróként, kritikusként, kiadói tanácsadóként tevékenykedik.
A Σκοτεινός Βαρδάρης (Sötét Vardar) Elena Huzúri első nagy sikerű történelmi regénye, amely először 2004-ben jelent meg a Kedros Kiadónál, majd 2019-ben a Patakis Kiadó újra kiadta. 2005-ben a regényt az Állami Irodalmi Díjra jelölték és a shortlist-re is felkerült. A könyv egy szenvedélyes és tragikus balkáni szerelmi történetről szól, amely a Balkán-háborúk idején, az 1910-es években játszódik. A regény kiindulópontja egy 1913-ban készült fénykép, amelyen görög menekültek láthatók a bolgár határ közelében. A főszereplő Eleni, egy fiatal nő a Mehlemiko nevű városból, akinek sorsa három férfihoz kötődik: egy göröghöz, egy bolgárhoz és egy francia fotóshoz. A történet során szerelmi és politikai konfliktusok bontakoznak ki, miközben a Balkán népei az Oszmán Birodalom összeomlása után új határokat és identitásokat keresnek.
Az Ο θείος Αβραάμ μένει πάντα εδώ (Ábrahám bácsi mindig itt él) Huzúri bibliai hangulatban írt, különösen lírai és érzelmileg megterhelő regénye, amely Szaloniki zsidó közösségéről szól. A főhős, Alice szemszögéből látjuk az előzményeket, a kibontakozó eseményeket.
1942. július 11-én a németek körülvették a szaloniki zsidókat, hogy koncentrációs táborokba deportálják őket. A közösség 2,5 milliárd drachmát fizetett a szabadságáért, de a deportálást csak a következő márciusig tudta elhalasztani. A szaloniki zsidó közösség tagjainak kb. 96%-át, közel ötvenezer embert szállítottak Auschwitzba, és a túlélők csak 1950-ben tértek vissza a városba. Hatvan zsinagógájuk nagy részét lerombolták, temetőjüket kifosztották, iskoláikat tönkretették. Többen Izraelbe és az Egyesült Államokba emigráltak. Egy virágzó városi közösség fél évezredes öröksége szó szerint eltűnt. Néhányan, hogy megmeneküljenek, a hegyekben kerestek menedéket, csatlakoztak az ELASZ-hoz és az ellenállási mozgalomhoz. Köztük van a könyv hősnője, Luna nagymama is, aki egy partizánba szeretett bele, és a háború után fia született. A zavaros időszakban a gyermeket hátrahagyva új hazát talált, Izraelt. A fiú meghalt. Az új házasságból született lánya, Nóra, Alice anyja mindig is neheztelt anyjára, Lunára, hogy testvérét és saját szüleit sorsukra hagyta.
Nemrég vetítették újra az Út Kihirára című filmet, amely kísértetiesen hasonló témát dolgoz fel, mint Huzúri Πατρίδα από βαμβάκι (Gyapothaza) című regénye, amely a minap került a kezembe. A könyv az első, 2010. évi kiadás után nemrég jelent meg újra. A polgárháború kapcsán ma is nehéz megérteni a felfoghatatlant, az érintettek gondolatait, érzéseit, a politika játékszereként használt emberek tetteinek mozgatórugóit.
A Gyapothaza a görög polgárháború menekültjeire utal, akik egyszer csak Ázsia mélyén, Taskentben találták magukat. Sztergiosz H., aki kénytelen volt elmenekülni hazájából a Demokratikus Hadsereg 1949-es veresége után, több ezer más politikai menekülttel együtt a távoli üzbegisztáni Taskentbe került. Tizennyolc évvel később – eszméiben mélyen csalódva, bajtársai összeomlását látva és a pártnak a magánéletébe való sorozatos beavatkozása miatt, ami veszélyezteti a nőt, akit „illegálisan” szeretett – örökre maga mögött hagyta a „gyapothazát” és vele együtt az ott átélt végzetes szerelmet. Családjával vonatra szállt, és Moszkván keresztül Szkopjéba utazott azzal a céllal, hogy egy kőhajításnyira legyen a junta által uralt Görögországtól. Ezen az úton Sztergiosz felidézte életének legfontosabb pillanatait az 1930-as évektől az ezredesek diktatúrájáig.
Pancsosz Alexandra
Vélemények
Hozzászólás küldése