Élménybeszámoló a 2024-es Múzeumok Éjszakáján tartott irodalomterápiás alkalomról
(Szigorúan a csoporttitok megtartásával.)
A csoportülés Fehér Renátó költő irodalmi közreműködésével zajlott.
(A bejegyzés a kép után folytatódik.)
(Fehér Renátó portréfotója a Magvető Kiadó weboldalán. A kép forrása itt. Fotó: Szilágyi Lenke.)
Előre is elnézést kérek mindenkitől, de semmilyen saját készítésű képet nem tudok csatolni az alkalomról, mert annyira sűrű estém volt, és annyira gyorsan történtek az események, hogy időm az nem maradt képeket készíteni. Még az ehhez berendezett Nyelvstúdióról sem, pedig a helyszínről mindig szoktam. Viszont annál jobban sikerült minden, annál kellemesebb volt a nap végi fáradtságérzés. (17 órától Péczely Dórával beszélgettünk az érdeklődőkkel közösen szerkesztői munkáról, irodalomterápiáról; majd 18 órától épületsétát tartottam.)
Ez az irodalomterápiás csoportülés 19 órakor kezdődött, véget pedig körülbelül 20:30-kor ért.
(A bejegyzés a kép után folytatódik.)
(Saját fotórészlet a 2024. június 22-én lezajlott Múzeumok Éjszakája plakátról, mely az OIK-os programokat sorakoztatta fel.)
Nagy öröm volt számomra, hogy volt lehetőségem felkérni Fehér Renátó költőt a csoportülésen való közreműködésre, és még nagyobb volt az örömöm, hogy el is vállalta. 🙂
15 fő regisztrált, így ez a programelem előzetesen be is telt, közülük 8 fő jött el. Az OIK-ban még nem volt nálam senki irodalomterápiás csoportülésen, de sokak számára nem volt ismeretlen a módszer, 1 fő hospitált is.
Kezdésként gyorsan átvettük a csoportszabályokat, majd egy szintén gyors kört tartottunk, ahol mindenki bemutatkozott.
Ezt követően macikártyák segítségével elmondtuk, hogyan érezzük magunkat az itt-és-mostban. Mindenki olyan macit választott, melyről alapvetően jókat mondtak, egy kiegyensúlyozott, alapvetően jó hangulatban lévő csoport jött össze.
(A bejegyzés a kép után folytatódik.)
(Macikártyák. A kép forrása itt.)
A kezdő macikártyás kört követően megkértem Renátót, hogy olvassa fel a közösen kiválasztott verset. A kiválasztás úgy zajlott a csoportülésre készülés idején (dobpergés: kulisszatitok következik :)), hogy Renátó átadta a versválasztás elsőbbségét, mert én tudom, mi alapján lehet jó egy vers irodalomterápiás felhasználás céljából. Mindhárom megjelent kötetéből (ezek megjelenési sorrendben: Garázsmenet, Holtidény, Torkolatcsönd) találtam és választottam verseket, majd végül Renátó kiválasztotta azt a verset, mellyel végül dolgoztunk (Dix Café a Holtidényből), de kérésemre választott egyet úgymond tartalékba (Vers a Torkolatcsöndből) is, ha esetleg a Dix Café által keltett érzések, gondolatok hamar elfogynának (de nem fogytak :)).
(A bejegyzés a vers után folytatódik.)
(Fehér Renátó: Dix Café. A vers forrása: Fehér Renátó: Holtidény. Budapest, Magvető, 2018. p. 16. Beleolvasó itt.)
Több gondolatot is ébresztett a vers, az egyik hangsúlyos téma az ellentétpárok lettek, de többször is felmerült az újrakezdés gondolata és mikéntje, miértje is. Alapvetően pozitív kicsengésű beszélgetés kerekedett. Egy csoporttagot nagyon megragadott a zuhanás motívuma, erre Renátó elmondta, hogy a harmadik versszakot egy 2014-es repülőgép-katasztrófa ihlette.
Nagyon különleges volt számunkra, hogy az alkotó is ott volt közöttünk a körben, megszólíthatóvá vált. Elmondtam a csoportban, az a célom, hogy alkotót, befogadót (akár olvasóról, akár önismereti alkalmon résztvevőről beszélünk), valamint az irodalomterápia módszerét közelebb hozzam egymáshoz, hogy valami még különlegesebb jöhessen létre, és ezzel adhassak még többet mindazoknak, akik részesei ennek a csodának. Renátótól megkérdeztem, milyen érzés volt a versével való ilyesfajta munkát megtapasztalni, aki elmondta, hogy irodalommal sokféle helyzetben találkozik, de ilyet még nem tapasztalt, viszont nagyon jó élmény volt ez a csoportülés is számára. Mindketten felhoztuk, milyen különleges, hogy egy verset akármikor olvasunk, másként látjuk, máson van a fókusz, mely a személyiségfejlődésünknek, valamint a pillanatnyi hangulatunknak is köszönhető. Valamint hogy az is milyen szép, hogy ugyanazt a verset mennyiféleképpen látjuk ugyanabban a pillanatban.
Egy kérdést is kaptam a beszélgetés végefelé az egyik csoporttagtól: milyen lehet egy szöveget egy csoportfolyamat elején és végén is feldolgozni? Nagyon jó volt a kérdés, konkrét példát viszont sajnos nem tudtam szöveggel, csak Dixit kártyás feladattal még a képződésem idejéből, de érdemes lenne kipróbálni, ehhez viszont zárt csoportban, fix csoporttagokkal kellene dolgozni.
A záró macikártyás körhöz elérkezve még inkább erős volt a pozitív hangulat, mindenki jól élte meg az eltelt körülbelül másfél órát. Voltak olyanok is, akiket nagyon is magával ragadott ez a beszélgetés, de hogy miért voltak ezek a pillanatok igazán különlegesek, csak az tudhatja, aki ott volt. 🙂
(A bejegyzés a kép után folytatódik.)
A Dix Café című verset tartalmazó Holtidény borítója. A kép forrása itt. A katalóguslinkje pedig itt.)
Több visszajelzést is kaptam a csoportülés után, hogy mennyire jól érezték magukat a csoporttagok, mennyire jó volt a csoporttagok összetétele, mennyire jól választottuk ki a verset, és mennyire jó volt, hogy Renátó is ott ült velünk a körben. Fehér Renátónak innen is nagyon köszönöm, hogy velünk volt, emlékezetes marad a Vele együtt való munka mindenkinek.
Juhász István
Vélemények
Hozzászólás küldése