Szolgálati közlemény : Kávészünet

Az idei irodalmi Nobel-díj apropóján

A szerző adománya az OIK állományában

Fotók: Schmidt Anna és Juhász István

Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy 2025-ben az irodalmi Nobel-díjat Krasznahorkai László, kortárs magyar író nyerte el. Ennek apropóján szeretnénk az Önök figyelmébe ajánlani egyedülálló gyűjteményünket, mely két szempontból is különleges. Egyrészt megannyi nyelven olvasható Krasznahorkai művekről van szó, másrészt, és ez adja igazán a különlegességét, hogy maga a szerző adományozta őket az OIK-nak. Tovább »

Élménybeszámoló a 2025. május 30-án tartott irodalomterápiás alkalomról

(Szigorúan a csoporttitok megtartásával.)

(Saját fotózás.)

Erre az alkalomra ketten regisztráltak, de egyikük idő közben lemondta, úgyhogy megtartottam életem második egyéni ülését (az elsőt 2024. október 9-én volt szerencsém). Írhatnám, hogy ez milyen rossz, de kár, hogy nem jöttek többen, stb., DE NEM! Nem írok ilyeneket. Az egyéni üléseknek másmilyen varázsa van, és hiszem azt, hogy a sors vagy bármi, amiben/akiben az ember hisz, ezt akarta.

Mivel a részt vevő (majdnem csoporttagot írtam, de most ugye nem volt csoport) kliens pontosan jött, így 17 órakor el is kezdtük. Másodjára volt nálam, így sem én, sem pedig a módszer nem volt ismeretlen számára. Tovább »

Élménybeszámoló a 2024. december 4-én tartott irodalomterápiás alkalomról

(Szigorúan a csoporttitok megtartásával.)

(Saját fotózás.)

Erre az alkalomra 11 fő regisztrált, 4 fő jelezte, hogy mégsem tudna jönni (időben – az időben ideérésre vagyis inkább épp az időben ide nem érésre ilyenkor háklis vagyok). Az a 7 fő pedig, aki nem jelzett semmit, mind meg is jelent. 🙂 Az irodalomterápia senkinek sem volt ismeretlen dolog, és majdnem mindenki volt már legalább egyszer nálam csoporton. Tovább »

Tanulók csoportos látogatása másként – kol(i)rodalomterápia

(Fotó: Pálinkás Melinda.)

Aki követi az OIK életét, tudhatja, hogy szoktam tartani irodalomterápiás csoportüléseket.
Aki követi az OIK életét, azt is láthatja, hogy szoktak jönni iskolások csoportos könyvtárlátogatásra. Egy ideje nagyrészt én szoktam a csoportokat fogadni (általános könyvtárbemutatás, állományismertetés, épületséta), de természetesen nem én vagyok az egyetlen, aki csoportokat fogad.
2024. november 26-án, kedden, különleges dolog történt: kollégista középiskolások jöttek a Káldor Miklós Kollégiumból, hogy részt vegyenek egy irodalomterápiás foglalkozáson. A tanulókat Pálinkás Melinda nevelőtanár kísérte, aki aktívan részt is vett az alkalmon. Melindával egyetemi csoporttársak voltunk, és ő vetette fel, hozna kollégistákat hozzánk, hogy megtapasztalhassák az irodalomterápia módszerét. Nyitott ajtókra talált, így ez meg is valósulhatott.

(A beszámolómban tekintettel vagyok a csoporttitok megtartására. Az élménybeszámoló és a képek a részt vevő tanulók tudtával és beleegyezésével készültek.) Tovább »

OIK Nyílt Nap 2022

022-ben is különféle programokkal várjuk az érdeklődőket az OIK Nyílt Napján, szeptember 22-én és 23-án.

Flamenca előadás • irodalomterápia • épületséta • barokk est.

Emellett épületsétán vehetnek részt azok, akik szívesen felfedeznék a könyvtárat. Idén is készülünk kedvezményes beiratkozási lehetőséggel.

Az irodalomterápia regisztrációhoz kötött. Regisztráció: https://forms.gle/dQQxWwQf98xzNELj8

Tovább »

Budapesti könyvtárak nyári nyitvatartása

Idén is összegyűjtöttük, hogyan alakul a nagyobb budapesti könyvtárak nyári zárvatartása. A nagy fővárosi gyűjtemények több hétre bezárják kapuikat, valamint csökkentett nyitvatartással fogadják a használókat.
Összefoglalónk csak tájékoztató jellegű, a pontos részletekért kérjük, látogassanak el az intézmények honlapjára.

Tovább »

Rendkívüli szombati nyitvatartás // Saturday opening hours

Nőnapi beiratkozási akció 2022 // International women’s day 2022

Kattintson a nagyításhoz!

Click for the full view!

Budapesti könyvtárak nyári nyitvatartási rendje 2021-ben

Fővárosunk könyvtárai idén rendhagyó módon nyitva tartanak, illetve csökkentett nyitvatartással fogadják olvasóikat, ezért összegyűjtöttük a nagyobb fővárosi könyvtárak nyári nyitvatartási rendjét.
Felhívjuk rá figyelmüket, hogy a legutóbbi Kormányrendelet alapján már NEM kell védettségi igazolvány a könyvtárak látogatásához, azonban intézményenként esetenként eltérő szabályok lehetnek érvényesek.

Összefoglalónk csak tájékoztató jellegű, a pontos részletekért kérjük, látogassanak el az intézmények honlapjára.

Intézményünk, az Országos Idegennyelvű Könyvtár rendhagyó módon nyitva lesz egész nyáron, de a megszokottól eltérő nyitvatartással.
Könyvtárunk július 2-ig a megszokott időben tart nyitva. Július 5. és augusztus 27. között rövidített, nyári nyitvatartással várjuk olvasóinkat:

Hétfő               10:00-17:00
Kedd                10:00-17:00
Szerda             12:00-20:00
Csütörtök        10:00-17:00
Péntek             10:00-17:00

A “Könyvablak” szolgáltatás minden nap 10:00-tól vehető igénybe. Könyvtárunk KORLÁTOZÁSMENTESEN látogatható.
Tovább »

Használói elégedettség felmérés / Library User Satisfaction Survey – 2020.12.16-23.

Korábban »