Ajánló : Kávészünet

A hét könyve – John Dos Passos: Manhattan transfer

Száz éve jelent meg a világsikert hozó Manhattan transfer

1925-ben jelent meg az amerikai John Dos Passos (1896‒1970) regénye, a Manhattan transfer (Manhattani kalauz, ford. Bartos Tibor). Sikerét elsősorban újszerű írástechnikájának köszönhette, melyet figyelmet lekötő, komoly, de mégis könnyeden olvasmányos tartalommal tudott megtölteni. Tovább »

A hét könyve – Szőllősy Klára, Caruha Vangelió: Az Olimposztól Angyalföldig

(Saját fotózás.)

A közelmúltban olvastam az 1969-ben megjelent „Az Olimposztól Angyalföldig” című könyvet, mely az idén januárban elhunyt Caruha Vangelió életútját mutatja be 1940 és 1969 közt. Szőllősy Klárával közösen írt könyvük számos életrajzi adatot tartalmaz, emellett annyira lendületes, magával ragadó, amennyire Vangelió maga is volt. Tovább »

A hét könyve – Keren Blankfeld: Auschwitzi szerelmesek

Auschwitz-Birkenau megemlítése kapcsán a legkevésbé sem a szerelem jut az ember eszébe. Inkább a koncentrációs tábor, a gázkamra, a kegyetlenség, a szenvedés és a tömeghalál. De bármennyire hihetetlen, még a legborzalmasabb körülmények között is, vagy mindezek ellenére, szövődtek szerelmek a foglyok között.

Keren Blankfeld ,New York-i tudósító, 2018-ban interjút készített az Egyesült Államokba érkező háborús menekültekkel, köztük David Wisniával. A beszélgetés végén felállt és már menni készült, amikor az idős férfi megemlítette, hogy volt egy nagy szerelme a haláltáborban. Tovább »

A hét könyve – Janikovszky Éva: Mosolyogni tessék!

(Saját fotózás.)

„Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly – minden eshetőségre készen –, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly meggyőződésem szerint mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy.”

– írja Janikovszky Éva. Tovább »

A hét könyvei – Rényi Ádám novelláskötetei

(Saját fotózás.)

Rényi Ádám könyvei nemrég kerültek a kezembe, és az első könyv után nyomban elolvastam a másodikat és a harmadikat is. Magával ragadtak a novellái, kicsit Örkényre, kicsit Kishonra vagy Dahl-ra emlékeztető stílusukkal, a hétköznapi embereket foglalkoztató témákkal, a XX-XXI. századi Magyarország ismert közéleti szereplőinek időnkénti felvillanásával. Szinte biztos, hogy minden könyvben van pár novella, melyek párhuzamba állíthatók bármelyikünk életének történéseivel. Maguk a könyvek jól olvashatók, megfelelő betűmérettel és sortávolsággal készültek, és átlagban 200 oldal körüli terjedelmük miatt akár rövid utazásra is könnyen magunkkal vihetők. Tovább »

„Szerelmem, Varsó: Kerényi Grácia utazásai”

(Budapest, 1925. április 9. – Budapest, 1985. április 7.)

„… mosolyoddal az arcomon
egyre rohanóbb vonatomon
járom az utamat tőlem hozzád
szeretőt idegent
bebocsát elereszt
Lengyelország.”

Kerényi Grácia: Úti jegyzetek 1965.

Kerényi Grácia költő, magyar–lengyel műfordító, esszéíró.

Az ismert Kerényi Károly klasszika-filológus professzor és Stamberger Erzsébet latin–görög–német szakos tanár gyermeke. Tovább »

A hét könyvei – A Dalai Láma macskája sorozat

(saját fotózás)

DLM, Rinpocse, Minden idők legszebb teremtménye, Havasi Oroszlánom. Ki hogyan szólítja e ragyogóan kék szemű, selymes bundájú, mindig finom falatokra vágyó (amit meg is kap) macskát.

Élete nehezen indult Újdelhi koszos utcáin, de Őszentsége a Dalai Láma jókor volt jó helyen, magához vette a kiscicát. Ekkor kezdődtek vidám, merész és elgondolkodtató kalandjai a Namgyal kolostorban és környékén. Tovább »

A hét könyve – Guillame Musso: Az írók titkos élete (képregény)

„Minél inkább igyekszünk elrejteni valamit, az annál jobban magára vonja a figyelmet.”

(saját fotózás)

Ez a képregény egy különleges kiadása Musso 2019-ben megjelent regényének, amely azóta több kiadást is kapott. Az író regényeire jellemző a könnyed, fordulatos, izgalmas stílus, és ugyanúgy megfér bennük – és sokszor ki is egészítik egymást – a krimi és a romantika is. A széles látókörű és a különböző műfajokra fogékony olvasókat könnyen rabul ejtik Musso regényei. Tovább »

A hét könyve – Scott Kelly: Egy ​év az űrben

(saját fotózás)

Egy év az űrben. Izgalmasan hangzik. Hogyan lehet étkezni, mosakodni, aludni, dolgozni, egyáltalán élni egy évig súlytalanságban? Hogyan hat az emberi szervezetre a gravitáció nélküli lét? Tovább »

Andrzej Kuśniewicz emlékei az Osztrák–Magyar Monarchiáról

„Az irodalmat nem küldetésemnek tekintem, hanem élvezetnek. Azt mondhatjuk tehát, hogy ez az irodalom komolytalan megközelítése.” […]

(Beszélgetések írókkal, Z. Taranienko, 1986, 461. o.)

(Kowenice, 1904. november 30. – Varsó, 1993. május 14.) (kép forrása)

A krakkói képzőművészeti akadémián tanult, majd a Jagelló Egyetemen jog- és politikatudományi diplomát szerzett. Ezután megkezdte diplomáciai szolgálatát Csehszlovákiában és Franciaországban. A világháború után a Lille-i főkonzulátust vezette és a Lengyel Egyesült Munkáspárt tagjaként dolgozott. Tovább »

« ÚjabbakKorábban »